Ebben a fejezetben olvashatsz az utazási okmányok létrehozásával, kitöltésével és lezárásával, valamint az utazási okmányokhoz kapcsolódó funkció jogosultságokkal kapcsolatos tudnivalókról.
Általánosságban elmondható, hogy a gépjárművek üzleti célú használatával összefüggésben szükséges valamilyen a járműhasználattal kapcsolatos okmány, nyilvántartás vezetése. Függően a gépjármű besorolásától (személygépjármű, tehergépjármű, vontató, autóbusz) a szállítás jellegétől (személy vagy teherszállítás, azon belül díj ellenében végzett vagy saját számlás) többféle jármű használati nyilvántartás vezetését írhatja elő, többféle jogszabály. Ebben a súgóban az összes ilyen összefüggést nem tudjuk áttekinteni, de bővebb tájékoztatást találsz itt:
Azt tehát hogy milyen utazási okmány, járműhasználati nyilvántartást kell vagy célszerű vezetned, a besorolása és a járműhasználat jellege határozza meg. Szolgáltatásunk eszköztárában a következő utazási okmány típusokat fogjuk a rendelkezésedre bocsátani:
Rendszerünkben jelenleg az útnyilvántartás és tehergépjármű menetlevél vezetésére van lehetőség, a további típusok használatát a közeljövőben fogjuk fokozatosan hozzáférhetővé tenni.
Az útnyilvántartásokat a rendszerben a 1995. évi CXVII. törvény (Szja.) 5. számú melléklet, II. Részletező nyilvántartások 7. Gépjármű-használati nyilvántartás (útnyilvántartás) fejezetében meghatározott adattartalommal, a tehergépjármű menetlevél bizonylatokat a vonatkozó 261/2011. (XII. 7.) Kormányrendelet 33. §-ában elvárt módon zárt informatikai rendszerben, az itt előírt adattartalommal állítjuk elő. A menetlevélre vonatkozó a (3) pontban előírt hitelesítést egyrészt a (3a) pontban meghatározott zárt rendszer által, másrészt úgy biztosítjuk, hogy a bizonylat kinyomtatható és a nyomtatás után a jármű vezetője tényleges aláírással hitelesítheti.
A tehergépjármű menetlevél a 261/2011. (XII. 7.) Kormányrendelet értelmében szigorú számadású okmánynak minősül, így az elektronikus úton tárolt menetleveleket a szigorú számadású bizonylatokra vonatkozó - a Számviteli törvény 168. § - előírások szerint állítjuk elő, tároljuk és tesszük reprodukálhatóvá.
Az útnyilvántartás és a menetlevél a könyvviteli elszámolást közvetlenül és/vagy közvetetten alátámasztó bizonylat, így a 2000. évi C. törvény (Számviteli törvény - Szt.) 169. § (2) alapján legalább 8 évig kell olvasható formában, visszakereshető módon megőrizni. Ugyanezen paragrafus (5) pontja alapján, az elektronikus formában kiállított bizonylatot – a digitális archiválás szabályairól szóló jogszabály előírásainak figyelembevételével – elektronikus formában kell megőrizni, oly módon, hogy az alkalmazott módszer biztosítsa a bizonylat összes adatának késedelem nélküli előállítását, folyamatos leolvashatóságát, illetve kizárja az utólagos módosítás lehetőségét.
A digitális archiválás szabályairól szóló jogszabály, az 1/2018. (VI. 29.) ITM rendelet 3. § alapján biztosítjuk az elektronikus dokumentum megőrzését olyan módon, amely védi az elektronikus dokumentumot a törlés, a megsemmisítés, a véletlen megsemmisülés, az utólagos módosítás és sérülés, valamint a jogosulatlan hozzáférés ellen.
Az elektronikusan előállított menetleveleket és útnyilvántartásokat a Rendelet 6. §-ban meghatározott, zárt informatikai rendszerben tároljuk. A zárt rendszerre vonatkozó a 6. § (5) pontban leírt rendszer dokumentáció és a (3) pontban előírt nyilatkozatunk - AVDH hitelesítéssel ellátva - itt található. ⇒ ib-tajekoztato-es-megf-nyilatkozat.pdf
Az Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítéssel (AVDH) kapcsolatban bővebb információt az alábbi oldalon találsz: https://magyarorszag.hu/szuf_avdh_hasznalati_utmutato
A vonatkozó jogszabályok alapján a fent hivatkozott Információbiztonsági tájékoztató dokumentáció és jelen felhasználói leírás értelmezésében “a zárt rendszerű archiválást lehetővé tevő szoftver vagy informatikai megoldás a speciális igények kielégítését, az e célra létrehozott szervezet és technika működését szolgálja azzal, hogy az archiválandó elektronikus dokumentum folyamatos, teljes körű és a kockázatokkal arányos bizalmasságát, integritását, rendelkezésre állását biztosítja.”
Az általunk biztosított feltételeken túl, az ügyfelünknek úgy kell kialakítani az ügyviteli folyamatait, hogy a Rendelet (4) pontja alapján “A zárt rendszerű archiválást lehetővé tevő szoftver vagy informatikai megoldás fejlesztője és a megőrzésre kötelezett egyetemlegesen felelnek azért, hogy az alkalmazott zárt rendszerű archiválási folyamat megfelel a 3. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek.”
Az utazási okmányok szempontjából háromféle szerepkör (jogosultsági szint) létezik:
Ezzel a jogosultsággal lehetőséged van:
Ezzel a jogosultsággal lehetőséged van:
Ezzel a jogosultsággal lehetőséged van:
A súgóban a teljes funkcionalitás leírására törekedtünk, így a leírás feltételezi az utazási okmány adminisztrátor szerepkör meglétét. Ha az itt leírt funkcióktól kevesebbet látsz, csak szerkesztő vagy könyvelő jogosultsággal rendelkezel.
Ahhoz hogy járműveidhez utazási okmányok jöhessenek létre, először definiálnod kell azokat az okmány típusokat, melyeket használni szeretnél, majd ezeket az okmány típusokat tudod az egyes járműveidhez hozzárendelni. Azonos fajta okmányból is lehet több formátumod, attól függően hogy az adott jármű csoporttal kapcsolatban mik az igényeid. Okmány típusaid listáját az Adminisztráció ⇒ Utazási okmány típusok menüpont alatt találod. Innen indulva tudsz létrehozni, módosítani és akár törölni is típusokat.
Az első úti okmány létrehozása során - függően attól hogy milyen okmánytípust állítasz be - az alábbi adatokat kell megadni. A csillaggal jelölt adatok csak az útnyilvántartásnál (menetlevélnél nem) kerülnek megjelenítésre, rögzítésre.
A mentés gombra kattintva az alapadatok mentése megtörténik, majd azonnal meg is nyílik szerkesztésre az ablak, hogy még további adatok megadása is lehetséges legyen a külön lapokra szeparált felületen. A módosító felületen már több helyen is eltérés van az útnyilvántartás és a menetlevél adataival kapcsolatban, emiatt okmány típusonként írjuk le a beállítható adatokat. Az eltérő paraméterezés oka, hogy míg adott adat vagy adatcsoport egyik okmánytípuson kötelező valamely jogszabály előírása szerint, az egy másik okmánytípuson irreleváns, vagy nem kötelező adat. Az adott okmánytípuson kötelező adatok megjelenítése nem kapcsolható ki.
A haladó beállítások lapra olyan beállítások, paraméterek kerülnek, melyekkel az általánostól eltérő, de az adott cégnél valami miatt fontos információk feltüntetését lehet bekapcsolni az utazási okmányon.
A járművek fülön az okmány típust tömegesen hozzá lehet rendelni járművekhez. A kiválasztás csak olyan járművekre lehetséges, amelyek az adott céghez tartoznak.
A haladó beállítások lapra olyan beállítások, paraméterek kerülnek, melyekkel az általánostól eltérő, de az adott cégnél valami miatt fontos információk feltüntetését lehet bekapcsolni az utazási okmányon.
A járművek fülön az okmány típust tömegesen hozzá lehet rendelni járművekhez. A kiválasztás csak olyan járművekre lehetséges, amelyek az adott céghez tartoznak.
Amelyik járműre valamilyen járműhasználati okmányt akarunk vezetni, az ehhez szükséges adatkört a jármű adatlapon rögzíteni szükséges.
Függően attól hogy az adott járműre milyen okmányt vezetünk, több adat megadása is szükséges. Amennyiben a rendszer az adott okmánytípushoz szükséges hiányzó adatot észlel, a jármű adatlap nem menthető.
A használt dokumentum típusa a későbbiekben átsorolható, tehát beállítható egy havi útnyilvántartás a járműhöz akkor is, ha korábban heti útnyilvántartást vezettünk, de az is, ha a korábban a járműhöz menetlevél vezetése volt előírva, de a következő hónaptól csak útnyilvántartást akarunk vezetni. A korábban előállított utazási okmányok a rendszerben megmaradnak reprodukálható módon.
A rendszerünkben kiállított útnyilvántartások és menetlevelek listája a menü Utazási okmányok pontjában érhető el.
A rendszerünkben létrehozott, illetve létrejött utazási okmányokat - típustól függetlenül - a már ismert multifunkciós listába rendezve találod a képernyő alsó részén. A képernyő felső részén egy magánhasználat összesítő listát találsz, melyben alapértelmezetten az általad (a felhasználódhoz rendelt személy) megtett magán utazásaid összesítését láthatod.
A magánhasználat összesítőnél egyetlen funkciót találsz itt, mégpedig egy keresőt, amivel az alapértelmezett szűrést tudod megváltoztatni. Rákattintást követően a megjelenő szűrőben az időszakra (évre) és sofőrre tudsz szűrést beállítani, illetve az adatokat havi bontásban is kérheted. A szűrést a nagyító ikonnal indíthatod. Amennyiben az alapértelmezett adatokhoz szeretnél visszatérni, a szemetes ikonnal alaphelyzetbe állíthatod a szűrőt. Azt hogy mi alapján számol az adott személlyel kapcsolatban, a magánhasználati kategóriáknál tudod beállítani.
A magánhasználati kategóriákkal beállíthatsz olyan magánhasználati sablonokat, melyek havi vagy éves magánhasználati kilométer és költségkereteket biztosítanak. Azoknál a sofőröknél, akiknél az adott költségkeret sablon beállításra kerül, a sablonban definiált kilóméter keretet biztosítja a cég a magánjellegű utazásokra. Ha az adott időszakban a sofőr - magánhasználat esetében - ezen a kereten belül marad, akkor nem kell költségtérítést fizetnie, ha pedig túllépi a kilóméter keretet, akkor a kategóriához rendelt elszámolási tulajdonságban megadott alkalmazott egységár szerint számol a rendszer a költségtérítés összegeként.
Ha például a képen látható térítési kategória kerül beállításra egy havi magánhasználati kategóriához, annak a sofőrnek aki ebbe a kategóriába van sorolva, havi 200 km szabadon felhasználható magán kilóméter keretet biztosít a cég. Ha a hó végi magánutak kimutatásban ennél több, például 300 km szerepel, a 100 km-nyi eltérést az itt rögzített, kilóméterenként 16 Ft-tal, azaz összesen 100*16 = 1600 Ft-ot kell térítenie a sofőrnek a munkáltató felé. Különböző időszakokhoz lehetséges különböző térítési kategóriákat beállítani, de átfedés nem lehet az időszakokban. A magánhasználati kategóriák közül azt amelyik az adott dolgozóra érvényes, a személy adatlapján tudod beállítani.
A listával kapcsolatos általános vezérlő gombok a többi funkcióval megegyező módon a lista fejlécének bal felső sarkában találhatók, a sorokhoz tartozó vezérlők pedig a tételsorok elején.
A funkciók balról jobbra haladva a következők:
A fent felsorolt funkciókhoz további funkciók kapcsolódnak, melyeket ebben a súgó fejezetben részletesen leírunk a fő funkcióhoz tartozó alfejezetben. A fő funkciókat az előbbi felsorolás sorrendjétől eltérően, a megértést jobban segítő összefüggésekben írjuk le.
Az utazási okmányok listájában több funkció is a kényelmedet szolgálja, azt hogy a lehető legpontosabban tudd kikeresni és megjeleníteni a számodra fontos okmányokat és azok adatait. Más listákhoz hasonlóan itt is rendelkezésedre állnak az ehhez szükséges funkciók, nevezetesen a
A lista tartalmát, abból készült riportot, illetve az utazási okmányok nyomtatható verzióját az alábbi fájlműveletekkel kérheted le.
Az XLS export funkcióval az általad beállított szűrésnek megfelelő listát tudod egy további feldolgozásra alkalmas Excel (.XLS) táblázatba exportálni. Ha az alkalmazás felületed nyelve a magyar, akkor ez az export fájl “Utazasi okmanyok.xls” néven fog létrejönni a számítógéped letöltések mappájában. A fálj megnyitásához szükséged lesz olyan alkalmazásra, mely képes megjeleníteni az Excel táblázatokat, például a Microsoft Excel, az OpenOffice vagy a Libre Office táblázatkezelője.
A pénzügyi export egy speciális Excel riport, amiben egy nagyobb időszakra (legalább 1 hónap) tudod az általad kijelölt személyek (sofőrök) kilóméter és költség összesítőjét lekérdezni az útvonal jellegeknek megfelelő bontásban.
A lekérdezés indítása előtt be kell állítanod a riport bemenő feltételeit. Választhatsz riport formátumot, meg kell adnod a lekérdezni kívánt időszakot, illetve azokat a személyeket, akiknek az adatait összesíteni szeretnéd. A beállítások után az Export gombbal indíthatod a lekérdezést. A lekérdezés eredménye a dokumentumtáradba kerül, melyre való azonnali navigálást felajánlja a rendszer.
Lehetőség van arra hogy az utazási okmány nyomtatható képét PDF formátumban letöltsd. A végleges, állandó és hivatalos verziót csak az utazási okmány lezárását követően tudod letölteni. A még nyitott okmányokról úgynevezett “előnézeti képet” tudsz letölteni, melyen fel van tüntetve hogy a dokumentum még nem a végleges állapotot mutatja. Ez az előnézet nem alkalmas arra hogy a gazdasági elszámolásokban bizonylatként használd.
Függően az okmány státuszától, a rendszer egyik vagy másik verziót ajánlja fel letöltésre a tételekhez tartozó funkciók menüjéből. A PDF fájl a számítógéped letöltések mappájában találod, a fájl neve a bizonylat egyedi sorszámából és a jármű rendszámából kerül generálásra.
Az utazási okmányok listájából egy-egy tételre vonatkozóan különféle segédműveletek indíthatók. Ezekre azért lehet szükséged, hogy munka közben egyéb, kiegészítő információkhoz juthass, valamilyen szükséges adatot beállíthass.
Ezzel a funkcióval annak a járműnek az adatlapjára navigálhatsz, amelyik a kijelölt soron lévő útiokmányban érintett. Amennyiben a menüpontra kattintáskor a Ctrl gombot lenyomva tartod, a jármű adatlap külön böngésző fülön jelenik meg.
A korábbi útvonalak funkciót kiválasztva a képernyő jobb oldalán egy panel jelenik meg, melyről átnavigálhatsz az aktuális pozíciók, a múltbéli pozíciók és a kiértékelés felületre. A panel úgy nyílik meg hogy az időszak alapértelmezetten úgy kerül beállításra, hogy a kijelölt utazási okmány időszaka beleessen e lekérdezésbe. A paramétereket természetesen megváltoztathatod a lekérdezés indítása előtt. Ha a funkcióra kattintáskor a Ctrl gombot lenyomva tartod, a kiválasztott funkció külön böngésző fülön jelenik meg.
Vannak olyan műveletek, melyeket nem csak egy utazási okmánnyal kapcsolatban végezhetsz, hanem az általad kijelölt okmányok egy csoportján. Az általad kívánt szűrést beállítva a lista bal felső sarkában lévő “összes kijelölése” kapcsolót is használhatod, illetve a sorok elején elhelyezett “sor kijelölése” kapcsolót.
Az általad kijelölt tételekre a (…) jelölésű ikonról indítható csoportos műveleteket végezheted:
ezzel a funkcióval a kijelölt utazási okmányok nyomtatható (PDF) fájljait töltheted le tömörített formában. A fálj a számítógéped letöltések mappájába kerül Utazási okmányok.zip néven. A PDF fájlokhoz a .zip fájl kicsomagolásával férsz hozzá.
A sofőrök értesítése funkciónak akkor veszed hasznát, ha több olyan okmányod van, ami a sofőrök jóváhagyására vár. Ilyenkor kijelölheted ezeket az okmányokat majd egy általad megadott kiegészítő szöveggel kiküldheted a sofőröknek az “Értesítés új nyitott tehergépjármű menetlevél létrehozásáról” tárgyú, egyébként a rendszer által a dokumentum létrehozásakor automatikusan kiküldött levelet.
A lezárt dokumentum újranyitása funkcióval a kijelölt és azok közül már lezárt dokumentumokat érvényteleníted és ugyanarra az időszakra létrehozol egy-egy új, jóváhagyásra váró dokumentumot.
A lezárás, dokumentumok jóváhagyása funkcióval kísérletet tehetsz az összes, általad kijelölt dokumentum tételeinek jóváhagyására és a dokumentum lezárására.
A művelet végén annak eredményéről egy összefoglaló ablakot nyit a rendszer, melyen láthatod hogy mely okmányokat sikerült lezárnia és melyre vonatkozóan lett eredménytelen.
Ezzel a lehetőséggel tudod érvényteleníteni a kiválasztott okmányokat. Mikor egy okmány érvénytelenné válik, sárga jelölést kap.
A jogosultságaid beállításától függően hozhatsz létre utazási okmányokat. A HolAzAutó web-es felületén manuálisan csak az Utazási okmány adminisztrátor szerepkör birtokában tudsz utazási okmányt létrehozni. Sofőrként kizárólag a mobil alkalmazásban van lehetőséged, amennyiben egy olyan jármű sofőrje vagy, amelyhez engedélyezett a manuális (vagy hibrid) útiokmány létrehozása
Új útnyilvántartás létrehozásához kattints a ➕ gombra.
A felnyíló ablakban a következő adatokat kell kötelezően kitöltened:
Az adatok kitöltését követően, a mentés gombra kattintva az ablak bezáródik és elkezdődik az okmányok előállítása. A készülő dokumentumok “Előállítás folyamatban” státusszal megjelennek a listában.
A létrehozott dokumentumok négy állapotban szerepelhetnek a listában.
Az okmány típushoz bekapcsolt (engedélyezett) automatizmusok és ahhoz kapcsolódó egyéb beállítások segítségével az utazási okmányok jóváhagyása, lezárása jórészt automatizálható, de előfordulnak (többnyire az útnyilvántartások esetében) olyan esetek hogy az útszakaszok jóváhagyása és a dokumentum lezárása csak manuálisan lehetséges.
A nyitott útnyilvántartás egy olyan egyedi sorszámmal ellátott nyers dokumentum, melyet rendszerünk a járműbe épített GPS nyomkövető adatai alapján előállított kiértékelési útszakaszokból hoz létre a rendszer. Az egyes szakaszok az adott útnyilvántartás alapjául szolgáló utazási okmány típusban beállított vágási paramétereknek (állásidő vagy gyújtás nélküli állapot) megfelelően jönnek létre.
A jóváhagyásra váró útnyilvántartást a táblázat bal szélén található ceruzára kattintva nyithatod meg szerkesztésre. Ahhoz hogy az utazási okmány szabályos legyen és felhasználhasd a számviteli elszámolásodban, minden olyan adatot tartalmaznia kell, melyet az adott okmánytípussal kapcsolatban valamilyen jogszabály előír. Útnyilvántartások esetében ilyen adatok például minden tételhez
Amennyiben fentiek közül bármilyen adat hiányzik, az adott szakasz nem jóváhagyható, emiatt a teljes dokumentum sem zárható, illetve ezen adatok nélkül az okmány nem érvényes, végleges példányt nem tudsz belőle letölteni, nyomtatni. A hiányzó adatok kitöltését az üres mezőbe kattintva legördülő menüből, a korábban létrehozott adatokból kiválasztva lehet manuálisan megtenni, de automatizmusoktól is kérhetjük a tételek automatikus besorolását.
Menetlevél esetén alapértelmezetten minden szakasz automatikusan Hivatali besorolást kap, ezen akkor kell változtatnod, ha ténylegesen magánhasználatról van szó, ami tehergépjárművek esetén elég ritka. Az útnyilvántartás szakaszai alapértelmezésben jelleg besorolás nélkül jönnek létre, majd - ha beállítottál ezzel kapcsolatos automatizmusokat - a rendszer megpróbálja besorolni valamely általa azonosított jelleg szerint. Ha ezt nem tudja megtenni, neked kell a nem azonosított Útnyilvántartási szakaszokat besorolni az alábbi jellegek valamelyikébe:
Rendszerünk képes arra, hogy a szakaszokat automatikusan, az általad előre meghatározott jelleg alá sorolja.
Az automatikus kitöltés előfeltétele, hogy az olyan útszakaszokhoz, amikről előre eldönthető hogy milyen használati jelleggel fognak megtörténni, hozzá kell rendelned a megfelelő jelleget. Ehhez létre kell hozod a szükséges útszakasz-használati jelleg összerendeléseket.
Például az otthonod és a munkahelyed közötti szakaszhoz hozzárendeled a bejárás jelleget, vagy ha gyakran teszed meg a munkahelyed és egy adott, a munkavégzéshez kapcsolódó helyszín közötti útszakaszt, ahhoz a hivatali jelleget rendeled.
Az útszakasz-használati jelleg összerendeléseket a személy adatlapon teheted meg, létrehozásának teljes folyamatáról itt olvashatsz.
Hivatali célú használatnál az útnyilvántartás kötelező adata a meglátogatott üzleti partner, illetve a látogatás célja.
Az üzleti partnert a korábban - az Alapadatok menü Partnercégek funkciójában - létrehozott partnerek közül választhatod ki manuálisan vagy létrehozhatod a kitöltés közben. Ha az üzleti partner mezőbe kattintasz és elkezded gépelni a partner nevét, az adatbázisban lévő, a begépelt karaktereknek megfelelő üzleti partnereket fellistázza neked a rendszer és onnan választhatod ki a számodra megfelelőt. Amennyiben nem találod a rögzítettek között, rögzíthetsz teljesen újat is. Ehhez kattints az adott útszakasz sorában a fogaskerék ikonra.
A megnyíló ablak bal felső hányadában, a Partnercég adatok panelben, a partnercég mezőben a lefelé mutató nyílra kattintva jelenítheted meg a már korábban létrehozott partnercégeket, amelyek közül egy kattintással kiválaszthatod a megfelelőt.
Amennyiben a kiválasztott partnerhez rendeltél látogatási célt (a partnercég adatlapján, a Látogatás célja fülön), az automatikusan kitöltődik. Abban az esetben ha a partner még nem létezik, ne a legördülő menüt nyisd meg a nyílra kattintva, hanem a létrehozandó partner nevét írd be a mezőbe. Miután az új partner nevét beírtad, folytasd a kitöltést, és válaszd ki a látogatás célját.
Amennyiben már létezik a számodra megfelelő cél, a legördülőből választhatsz. Ha még nem létezik, a dokumentum kitöltése jogosultságaid függvényében két irányban folytatódhat.
Amennyiben az utazási okmány típusát úgy állította be az adminisztrátor hogy a dokumentum kitöltője hozhat létre látogatási célt, akkor a fentebb ismertetett módon, nem a legördülőből választva, hanem a mezőbe beleírva, kitöltés közben ugyanúgy hozhatsz létre látogatási célt, mint partnercéget.
Ha már létezik hasonló nevű partnercég, akkor a kötelezően kitöltendő adatok megadása után a mentés előtt felajánljuk neked a lehetőséget, hogy egy táblázatban átnézhesd a hasonló nevű partnercégeket.
A táblázat a lehetséges üzleti partnerek neve mellett tartalmazza a cég nevét, a megállásod helyétől való távolságát valamint hogy külső (Google Maps) vagy belső (korábban megrajzolt POI) forrásból származik a megjelenített információ. Ha a listában nem találod az általad felkeresett partnercéget, vagy a partnercéghez rendelt telephelyet, akkor kattints a Mégse gombra. Ekkor a táblázat eltűnik, és újra rákattinthatsz a mentés gombra. Ekkor feltesszük neked a kérdést, hogy szeretnél-e a most létrehozandó partnercégedhez és a telephelyéhez egy POI-t készíteni.
Ha POI nélkül hozod létre a partnercéget, akkor az automatikus kitöltés funkció a jövőben nem lesz képes kitölteni neked a partnercég adatait abban az esetben, ha legközelebb ugyanezen a helyen végződik az útvonalad. Emiatt lehetővé tettük, hogy helyben hozd létre a POI-t a partnercéghez. Ez a térkép felett elhelyzett Új POI rajzolása gombbal kezdeményezhető.
A POI-k létrehozásáról, módosításáról egy másik súgó fejezetben részletesen olvashatsz ITT. Ha nincs jogosultságod látogatási cél létrehozására és a legördülő nem tartalmazza szükséges tételt, vedd fel a kapcsolatot az adminisztrátorral, aki létrehozhatja a számodra megfelelő látogatási célt.
Az okmány kitöltését követően a mentés gombra kattintva létrejön az új partner és a látogatási cél is, illetve a létrehozott adatokkal kitöltődik az útnyilvántartásod azon tétele, ahonnan elindultál a partnert létrehozni. Üzleti partnerek automatikus kiválasztása Rendszerünk az indulási és érkezési címek figyelembevételével képes az üzleti partnerek automatikus azonosítására is. Amennyiben az adott szakasz érkezési helyén már létezik az ügyfél telephelyét reprezentáló POI (tehát a partnercég adatlapján a partnerhez is van rendelve), a rendszer automatikusan a szakaszhoz rendeli a meglátogatott üzleti partnert.
Ha a kiválasztott partner telephelyén még nem létezik POI, akár az útnyilvántartás kitöltése közben is létrehozhatod. Kattints a partner adatokat tartalmazó ablak bal oldalán, a térkép fölött található Új POI rajzolása gombra. Ekkor a térkép a szakasz érkezési helyszínére betölti a létrehozandó partner POI alapértelmezett nézetét, amit igény szerint alakíthatsz a POI körvonalain található pontok mozgatásával.
A kötelező POI adatok kitöltését követően, a mentés gombra kattinva létrejön a partner - POI összerendelés.
Ha a kiválasztott partner telephelyén már létezik POI, de még nincs a partnerhez rendelve, az Összerendelt poi:nincs összerendelés gombra kattintva, a már létező POI-k listájából kiválasztva létrehozhatod az összerendelést.
A partnercégek telephelyét megjelenítő POI-k létrehozásásáról és összerendeléséről itt olvashatsz bővebben.
Ezeket a segédműveleteket az utazási okmány módosító felületen a Kitöltési automatizmusok gombról megnyíló menüből lehet kiválasztani. A menüpontok sorrendjében az alábbi funkciókat találod.
Az átmeneti jelleg automatikus megállapításához túl bonyolult és sok munkával járó folyamat lenne ha személyenként, sofőrönként kellene ezt megadni. Ahogy korábban leírtuk, az átmeneti jelleg tulajdonképpen egy - például pihenővel - megszakított út egy szakaszára jellemző. Az ilyen utazás megszakítások jellemző helyei a benzinkutak, illetve az autópályák pihenői, melyekből több száz is lehet. Az átmeneti jelleg automatikus megállapítását emiatt úgy lehet előkészíteni, hogy első lépésként valamilyen speciális - például “pihenőhelyek, benzinkutak” - csoportba soroljuk azokat a korábban megrajzolt POI-kat, amelyek ilyen megálló helyek lehetnek, majd ezeket a csoportokat - az Adminisztráció menü Utazási okmány típusok funkciójában - minden olyan okmány típushoz hozzárendeljük, amelyeknél ezt a POI csoportot átmeneti (pihenő) pontnak akarjuk minősíteni.
Az útvonal jellegek automatikus meghatározása az a folyamat, amikor egy tétel kezdő és végpontját a rendszer megpróbálja ráilleszteni egy olyan POI párra, amit korábban a sofőrhöz - a személy adatlap, használat jellege útvonalhoz rendelése funkciónál - definiáltunk.
Ha egy sornál az indulási és érkezési hely megegyezik egy a sofőrhöz definiált POI párral, akkor az adott tételnél az lesz a használat jellege, amit ehhez a POI pároshoz beállítottunk. Tehát abban az esetben ha a sofőr használhatja a munkáltató járművét arra hogy hazajárjon vele és ezeket az utakat szeretnék automatikusan a bejárás jelleghez rendelni, akkor létre kell hozni egy POI-t a sofőr lakhelyére, illetve a munkáltató telephelyére, majd ezt a POI párost kell felvenni bejárás jelleggel a sofőr személy adatlapjánál. Ugyanezen az elven lehet eljárni ha egy rendszeresen látogatott ügyfélnél szeretnénk az automatikus hivatali jelleg megállapítását. A személy adatlapon a munkáltató telephelye POI-t és az ügyfél telephelyére rajzolt POI-t kell összerendelni hivatali jelleggel.
Az hogy a két pont között milyen útvonalon közlekedett a jármű, az automatizmus szempontjából irreleváns, kizárólag az indulási és érkezési hely alapján történik a megállapítás. Szükség esetén az automatizmus által megállapított útvonal jelleg természetesen manuálisan módosítható.
A kitöltő automatika akkor tudja az üzleti partnert automatikusan meghatározni, ha van olyan partnercéghez telephelyként rendelt POI, amely területén van az útnyilvántartás tétel érkezési helye. Lásd a Üzleti partnerek automatikus kiválasztása fejezetben.
Az utazási okmány megállási pontjaival a tételek generálása során kerülnek rá a korábban megrajzolt POI-k. Havi, heti, de akár napi útnyilvántartás esetén is előfordulhat, hogy később kerül egy POI megrajzolásra, mint ahogy a szakasz generálása alapján az útnyilvántartási tétel létrejön, de az is létező eset lehet, hogy mire az utazási okmányt lezárják, a háttérben valaki kitöröl egy korábban létrehozott POI-t, ami korábban rákerült egy útiokmány tételére. A POI-k és címek felülvizsgálata automatizmus átvizsgálja és aktualizálja a még nem jóváhagyott tételeket az alábbiak szerint:
Amennyiben az utazási okmány típuson engedélyezve van a munkaszám kiválasztás, a utazási okmány szakaszainak generálásakor a tételekre rákerül az aktuális személy munkaszám összerendelés aktuális állapotának megfelelő munkaszám. Amennyiben a munkaszám adataiban, vagy a munkaszám használatban változás történik, szükséges lehet a még nem jóváhagyott tételeknél a munkaszámok felülvizsgálata.
A funkció lefutása után a felület értesít a végrehajtott változtatásokról.
Az utazási okmányokhoz fálj csatolmányokat is tudsz adni. Ezt sokféleképpen használhatod. Csatolhatod a menetlevélhez a szállított áru eredetét igazoló szállítólevél vagy a tankolási számlád lefotózott, vagy szkennelt képét, de egy az utazás céljához kapcsolódó dokumentumot is például PDF vagy tömörített (ZIP) formátumban. A dokumentum szerkesztő nézetében, a fejléc jobb oldali panelében találod a Mellékletek fület, ahol fájlokat csatolhatsz a dokumentumhoz, amelyeket később le is tölthetsz, és törölhetsz is.
A “+” gombra kattintva felugró ablakban láthatod a azokat a fájlformátumokat, amelyeket fel lehet tölteni mellékletként a dokumentumhoz. Maximum 2 MB méretű fájlt lehet feltölteni, és egyszerre csak 1 fájlt tudsz csatolni, viszont magához a dokumentumhoz több fájlt is fel lehet tölteni. A támogatott fájlformátumok a következők:
Alapértelmezetten a feltöltendő fájl nevét fogjuk felajánlani a melléklet neveként is, ezt természetesen módosíthatod.
A mentést követően a panelen megjelennek a csatolt fájlok a formátumot jelző ikonnal, illetve az általad választott névvel. A jobb oldalon kettő ikon található. Az első ikonnal letöltheted és megtekintheted a fájlt, míg a másikkal törölheted a csatolmányt a dokumentumból.
A csatolmányok letöltését az utazási okmányok listájából is kezdeményezheted.
A lista jobb szélén a csatolmány oszlopban egy ikon jelzi, hogy a dokumentumhoz tartozik csatolmány. Az ikonra kattintva letöltheted a csatolmányt/csatolmányokat. Ha a dokumentumhoz több melléklet tartozik, akkor a letöltés gombra kattintva a csatolt fájlok egy lebegő ablakban jelennek meg, ahonnan egyesével választhatsz a fáljok közül, ha pedig csak egy melléklet tartozik a dokumentumhoz, akkor azonnal megkezdődik a letöltés. A letöltött csatolmány megtekintéséhez szükséges hogy legyen a számítógépeden a csatolmányt megjeleníteni vagy szerkesztésre megnyitni képes alkalmazás, vagy böngésző.
Az ellenőrzés és véglegesítés célja, hogy az utazási okmányt lezárjuk, azaz alkalmassá tegyük a pénzügyi elszámoláshoz, illetve eltároljuk mint szigorú számadású bizonylat. A lezárás előfeltétele a fentiekben leírt teljes adattartalom, illetve hogy a kitöltést tételenként, azaz szakaszonként jóváhagyjuk.
A soronként kiválasztott jóváhagyásokkal elindul az érintett tételre egy adattartalmi ellenőrzés. Amennyiben a rendszer az ellenőrzéskor hibát talál, az érintett sort és abban a hibás vagy hiányzó adatot egyaránt szín kiemeléssel jelöli, illetve egy szöveges hibaüzenetben arról is tájékoztat hogy melyik adattal van probléma.
Sok tételt tartalmazó, több oldalas utazási okmány (jellemzően heti vagy havi útnyilvántartás) esetén időigényes lehet soronként jóváhagyni minden egyes szakaszt. Ebben az esetben a lista alján található dupla pipával jelzett gombot megnyomva az összes oldalon szereplő szakaszra kezdeményezheted a jóváhagyhagyást.
A dupla pipára kattintva a dokumentumban elindul a szakaszonkénti adattartalmi ellenőrzés. Amennyiben a rendszer az ellenőrzéskor hibát talál, az érintett sorokat, azokon belül a hiányzó adatokat egyaránt piros színkiemeléssel jelöli, illetve egy figyelmeztető üzenettel is jelzi, hogy mely adatok miatt nem lehetett jóváhagyni a szakaszokat, illetve lezárni a dokumentumot.
Ilyenkor kattinthatsz a “Mégse” gombra, amellyel bezárod a figyelmeztetést, illetve kattinthatsz az “Adathiányos útvonalak kiválasztása” gombra, amivel csak a hiányos szakaszokat jeleníted meg.
Ha ezek az adatok javításra kerültek általad, akkor történhet meg a dokumentum lezárása.
Amennyiben az utazási okmány típuson be van kapcsolva az “Automatikus jóváhagyás amennyiben lehetséges” opció, a rendszer a jóváhagyásra vár állapotú, elkészült utazási okmányok tételeit - a más korábban tárgyalt automatizmusokkal - megpróbálja adatokkal feltölteni és a sorokat jóváhagyni. Azoknál a tételeknél ahol ez sikeres volt, a sor végén található jóváhagyás pipa bekapcsolt állapotban lesz amikor megnyitod az utazási okmányt módosításra. A továbbra is hiányos tételek jóváhagyása nem történik meg, azokat manuálisan kell módosítanod és egyenként vagy csoportosan jóváhagynod.
A dokumentum lezárásának előfeltétele az előző szakaszban tárgyalt jóváhagyás. Amikor az összes szakasz jóváhagyása megtörtént, a dokumentum zárható.
Ez kettő gomb megnyomásával történhet meg:
Ha minden adat megfelel, akkor egy olyan megerősítő üzenet fogad, ahol megerősítheted, hogy ténylegesen le szeretnéd zárni a dokumentumot. A lezárást követően a dokumentum adattartalma már nem módosítható.
Amennyiben az utazási okmány típuson be van kapcsolva az “Automatikus lezárás, amennyiben lehetséges” opció, a rendszer a jóváhagyott tételekkel rendelkező okmányokat megpróbálja lezárni. Ha akár egyetlen jóváhagyás nélküli tételt is talál, az okmány nem kerül lezárásra.
A feldolgozott státusz egy “erős” lezárt állapotot jelent, ezzel lehet jelezni hogy az utazási okmány rögzítésre, elszámolásra került a számviteli nyilvántartásban. Ebben a státuszban a dokumentummal semmilyen művelet nem végezhető, nem is érvényteleníthető. Amennyiben mégis szükségessé válik az érvénytelenítés, először vissza kell állítani lezárt státuszba.
A feldolgozott állapot csoportos műveletek menüben elhelyezett “Lezárt dokumentumok feldolgozott státuszra váltása” funkcióval indítható. A művelet kizárólag a kijelölt, lezárt állapotú okmányokra hajtódik végre. A feldolgozott státuszból lezártra való visszaállítás ugyanezen módszer szerint, a “Feldolgozott dokumentumok lezárt státuszra váltása” funkcióval lehetséges.
Adatrögzítés, módosítások kizárólag a még nem lezárt bizonylatoknál lehetséges. Az automatizmusok, vagy a felhasználó általi lezárást követően az Útnyilvántartás, illetve a Menetlevél bizonylat nem módosítható, kizárólag megtekinteni lehet, illetve a bizonylat adatbázisban letárolt PDF példányát lehet letölteni. Amennyiben egy lezárt dokumentumod hibás és változtatni szeretnél, kizárólag az érvénytelenítés funkcióval lehet, rontott példányként jelezni. Ezt az okmányok listáján az okmány sorában elhelyezett kuka ikonnal kezdeményezheted.
A tényleges érvénytelenítés előtt megerősítést vár a rendszer, csak akkor hajtja végre az érvénytelenítést, ha a megerősítő kérdésre igennel válaszolsz. A rontott, érvénytelenített példányok „Érvénytelen” jelzéssel továbbra is az adatbázisban, a virtuális bizonylati tömbben maradnak, ugyanakkor az érvénytelenített dokumentum adatai nem kerülnek át egy új bizonylatra, az új bizonylat kitöltését előlről kell kezdeni. Adott jármű tekintetében ugyanarra az időszakra kizárólag a korábbi érvénytelenítése után lehetséges új bizonylatot létrehozni. Az érvénytelenítési eljárás jogosultság függő, így kizárólag a megfelelő funkció és objektum jogosultsággal rendelkező felhasználók végezhetik.
Az utazási okmányok kiértékelése funkcióban lekérdezéseket készíthetsz adott időszakokról, értékelheted az esemény során megtett útról kapott információkat.
Mikor belépsz a funkcióba, egyből egy szűrő felület úszik be, melynek segítségével egyéni kiértékeléseket készíthetsz. Ez a felület a térkép alján található kék színű dokk segítségével bármikor újranyitható.
A szűrő feltételek a következők:
A választható mezők alatt található a szűrés indítása, valamint a keresési feltételek törlése ikon. Ezelőtt válasszuk ki a vizsgálati szempont(oka)t, amik szerint a vizsgálatot el szeretnénk végezni.
Az eredményt a már megszokott összegfokozatos táblázatában kapjuk.
A táblázat felső lécében található gyorsgombok segítségével a táblázat aljára vagy tetejére navigálhatunk.